Fontos, hogy kire bízod a kutyád!
Szia, Petra vagyok!
Elengedhetetlennek tartom, hogy ne csak a kutyával, hanem a gazdával is bizalmi kapcsolat alakuljon ki közöttünk. A közös munka alapja számomra az, hogy megértsük egymást. Mert valódi, hosszútávú változást csak így lehet elérni.
Számomra a kutyázás nem csak az engedelmességről szól. Hanem legalább annyira a kapcsolatról is.
A szemlélet, amiben hiszek
Azt gondolom, hogy a kutyák egyre távolabb kerülnek attól a világtól, ami számukra természetes lenne, miközben mi egyre többet várunk el tőlük. Ha felelősen és harmóniában szeretnénk velük együtt élni, akkor a kutyázás ma már egy komplett életvitel - és kulcsfontosságú, hogy ez milyen kapcsolaton alapul.
Hiszek abban, hogy nekünk kell először megérteni őket, mielőtt tőlük várjuk, hogy megértsenek minket. Hiszek abban, hogy a bizalom messzebbre visz, mint a vak engedelmesség, és hogy hagynunk kell a kutyákat kutyának lenni.
De abban is hiszek, hogy a kapcsolat része a határozottság, a következetesség és az egyértelmű szabályrendszer. A kutya feletti kontroll nem ellentéte a jó kapcsolatnak, hanem annak egyik fontos pillére. Nem lehet mindent arra bízni, hogy a kutyának éppen van-e kedve együttműködni.
Számomra a jó tréning nem tökéletességre törekszik, hanem a kutyát a lehetőségekhez mérten segíti közelebbvinni egy olyan önmagához, aki kiegyensúlyozott, biztonságban érzi magát a világban, képes szabályozni magát és valódi kapcsolatban él a gazdájával.
Munkám során ezért nem csak adott viselkedéseket nézek, hanem az egész kutyát:
• hogyan reagál a környezetére,
• mennyire terhelhető,
• hogyan tanul,
• milyen az idegrendszeri típusa,
• és mire van szüksége ahhoz, hogy hosszútávon kiegyensúlyozott legyen.
Különösen közel állnak hozzám:
• az érzékenyebb, nehezebben olvasható kutyák,
• a viselkedési problémák mögötti valódi okok feltárása,
• a kölyökkori alapozás,
• valamint a kutya-kutya közötti problémák kezelése.
A saját kutyáimmal és a velem dolgozó kutyákkal is arra törekszem, hogy ne csak jól viselkedjenek, hanem tényleg jól is legyenek.
Csak erre az alapra lehet valóban stabil eredményeket építeni, akár sportról, akár viselkedésmódosításról van szó.
És bár mindez tanulható, a folyamat legnehezebb része sokszor nem maga a kutya tanítása, hanem az az önismereti út, amin nekünk, embereknek kell végigmennünk a valódi változáshoz.
Így lettem oktató
Hogyan kezdődött?
Sok kutyás előtörténet ott kezdődik, hogy „már gyerekkoromban is mindig kutyák vettek körül”. Persze nekünk is voltak kutyáink.
Csak az ő életük inkább állt közel ahhoz, ami ellen ma dolgozom, mint a tudatos és felelős kutyatartáshoz.
Szöktek. Kerítést bontottak. Kukát borítottak. Ugráltak. Csípkedtek. Nem lehetett tőlük nyugodtan létezni.
A sokadik akciójuk után pedig mindig menniük kellett.
Tiniként azt éreztem, hogy én már tudom másképp csinálni. 16 évesen lett egy saját kutyám, Alfie. Úgy gondoltam, ha valóban az én felelősségem lesz, akkor nem ismétlődik meg ugyanaz.
Többékevésbé így is volt. Én etettem, én fizettem, én foglalkoztam vele. Csak közben fogalmam sem volt, hogyan kell egy kutyával valóban foglalkozni.
Ő is ugrált. Ő is ásott. Őt sem lehetett normálisan sétáltatni. És hiába szerettem, hiába volt papíron az enyém attól még a hétköznapokban nehéz kutya volt a családomnak is.
Jött az elkerülhetetlen. Amikor elmentem egyetemre, ő sem maradhatott.
Habár azt gondolom, jó gazdákat találtam neki, jobbakat, mint én voltam, ez semennyire nem vigasztalt. A mai napig gombóc van a torkomban, ha rágondolok.
És hogy hogy jön ez ide?
Alfival próbáltam segítséget kérni.
Voltunk kutyaoviban. Az oktató úgy rángatta a 3-4 hónapos kutyákat, hogy csak nyekkentek. Óra végén pedig úgy kioktatott, hogy sírva jöttem el. Többek között azt mondta, hogy nekem nem való kutya, pláne németjuhász.
Utána teljesen átfordultam a másik végletbe.
Annyira magával vitt a force-free szemlélet, hogy még a nyakörveket is elítéltem. Mindent kizárólag pozitívan akartam megoldani, de akkor még ilyen oktató nem volt a környéken. Online anyagokból próbálkoztunk, nyilván sikertelenül. Kamaszkorában voltunk egy hagyományos kutyaiskolában, ahol katonásan megtanult ülni meg feküdni, de ez azon nem segített, hogy a hétköznapokban élhetetlen volt.
Én ezért lettem kutyaoktató.
Hogy segítsek azoknak a gazdiknak, akik ugyanannyira akarják, mint amennyire én akartam Alfival, csak még nem tudják hogyan. Hogy abban segítsek, ami számít. Hogy kérhessenek segítséget szégyenkezés és megalázás nélkül. És hogy megakadályozzak olyan kudarcraítélt felelőtlen kutyavásárlásokat, mint, amilyen az enyém volt.
Minden nap azért dolgozom, hogy az az oktató legyek, akire a 16 éves énemnek olyan nagy szüksége lett volna.
Alfival 2016-ban